Fogadós vallomások 2.

„Hazavittem a 10 üveg sörömet. Ültem és ittam. És üres lett minden. Nem volt értelme inni, nem volt értelme nem inni. Nem érdekelt semmi, már nem akartam öngyilkos se lenni. Inni se akartam, nem akartam józan se lenni. Már nem akartam látni a gyerekeimet, magamat se. Nem akartam semmit. Fölvettem a telefonomat, és felhívtam egy ismerősömet, aki alkoholista volt, de kijózanodott. Máig se tudom miért, de felhívtam. Másnap találkoztunk, akkor még ittam, mert anélkül nem tudtam volna elmenni a találkozóra. Elmentünk a csoportba, és másnap is. Akkor már nem ittam és azóta sem iszom. Ennek öt éve. Meg kellett tanulnom azokat az embereket elkerülni, akik nem barátok, csak haverok voltak. Nem kell mennem kocsmába, nekem ott nincsen dolgom. Többet kaptam, mint amit elvesztettem. Próbálom úgy élni az életemet a Jóisten segítségével, hogy mindennap mosolyogjak, örüljek annak, ha esik a hó, mert szép a hóesés, annak, hogy süt a nap. Én ezeknek nem örültem. Matt volt minden, csak pia volt. Nem tudom miért kezdtem nem inni, amikor már semmi reményem nem volt semmire. Lehet, hogy egyszer megértem. De onnantól kezdve minden szalmaszálba belekapaszkodtam. Jártam rengeteg csoportra és kijózanodtam.”

(L.)